katartik

Ginger Brownie: letisztult, egyedi tervezésű gyerekruhák

2014. március 20. - ruttnerkata

Beke Luca Modartban végzett tavaly, de kimagasló szépérzéke és tehetsége már az iskolai évek alatt megmutatkozott. 2012-ben harmadik helyezést ért el a Triumph fehérneműtervező nemzetközi versenyén Shanghaiban, aztán sivatag inspirálta kollekciójával kápráztatta el a divatrajongókat, most pedig úgy döntött a gyerekek felé fordul és létrehozta Ginger Brownie nevű márkáját. Az apróságoknak tervezett ruhák letisztultak, elegánsak, igazán királylányosak, franciásak. A kollekció képeit a tervező már elkezdte megosztani a márka facebook oldalán, de ez még nem az összes fotó, szóval folytatása következik. Luca munkáit itt a blogon is folyamatosan láthatjátok majd. 

ginger2.jpg

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

A bejegyzés folytatódik, kattintsatok a tovább gombra! 

Tovább

Trendi kutyacuccok a tavaszra

A kutyák öltöztetése, jópofa kiegészítők vásárlása egyre inkább begyűrűzik a kutyatartók magatartásába. A városban most már szinte mindenki felöltözteti télen a kutyáját, de idén olyat is láttam, többet is, aki sima pulóvert adott kedvencére, amúgy cuki volt. Most, hogy melegebb van, a ruhák lekerülhetnek ugyan, de helyettük jöhetnek a jópofa kutyás pórázok, nyakörvek. Ezekből is választhatunk akár egyedi magyar termékeket is, de online is lehet rendelni jópofákat. A mi legjobb barátunk Baltazár tavaly elment, tapasztalatból azonban tudom, hogy nem csak a mi lelkünknek okoz örömet, ha egy-egy kutyacucc feldobja az ebkülsőt, hanem a kutyus is örül annak, ha jól néz ki.

1491421_620555821338802_702021654_o.jpg

fotó: sixfeet design 

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

A bejegyzés folytatódik, kattintsatok a tovább gombra! 

Tovább

Kiegészítők hangulatos piknikezéshez

Ha tavasz, akkor egyre több szabadtéri program, park, erdő, víz, napfény, napszemüveg... Mert hát a 15 fokban, szikrázó napsütésben ki az aki a szobában akar tévézni, olvasni, netezni vagy bármi. Igaz a hétvégére most jelen pillanatban nem mondanak olyan jó időt, azért a meteorológusok előrejelzéseit ismerve szerintem feltételezhetjük, hogy ez még simán változhat. Ez a bejegyzés azoknak szól, akik a március 15-i hétvégét nem politikai rendezvényeken akarják tölteni vagy ilyesmi, hanem inkább a szabadban piknikeznének. Összegyűjtöttem néhány kiegészítőt, amivel még hangulatosabbá tehetjük a pléden heverészős órákat. Én mondjuk speciel elutazom síelni, de a múlt hét végén megnyitottam a saját piknik szezonomat, így a fotós válogatásba a saját fotóimból is tettem.

kocsi.jpg

Pár mécses, néhány faláda és máris sokkal hangulatosabb minden

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

A bejegyzés folytatódik, kattintsatok a tovább gombra! 

Tovább

Tedd dizájnossá az erkélyedet!

Most, hogy már állandósultak a napközbeni 10 fok feletti hőmérsékletek, egyre többször és többet süt a Nap, végre előkerülhetnek a kerti bútorok és kiegészítők is, amelyeket a teraszra vagy az erkélyre rakva igazán jó hangulatúvá tehetjük otthonunkat. Ha nem kertes házban laknék, tuti berendezném az erkélyemet. Mondjuk valahogy így, ahogy a képeken is. Elég egy rongyszőnyeg, egy-két kerti lámpa, cserepes növény a székekhez meg az asztalhoz és máris kezdődhet a bekuckózás az erkélyen. Mert hát nincs is jobb annál, mint a tavaszi napsütésben egy csésze kávét kortyolgatva ülni a szabadban és tűnődni az élet dolgain, vagy éppen élvezni a semmit. A nyáresti teraszos világmegváltásba átforduló borozós estékről pedig ne is beszéljünk, azokhoz is jól jön egy designos erkély vagy terasz. Inspirációk. 

paris1.jpg

erkely6.jpg

erkely1.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

erkely5.jpg

erkely7.jpg

erkely8.jpg

erkely4.jpg

erkely2.jpg

erkely9.jpg

erkely3.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

Kortárs festő inspirálta ékszerkollekció

Mondrian határozott fekete vonalakból és színes kockákból álló rendszere az egyik legerősebb inspiráció a kortárs művészek számára. Panyizsuzsi legújabb ékszerkollekcióját is a holland festő ikonikus alkotásai ihlették. A festőzseni születésnapján, március 7-én debütáló kollekció egyes darabjai - például a fehér, piros, sárga kockákból álló üvegékszerek -, szorosabban kötődnek Mondrian világához, míg a többi a divatszínek és a híres, karakteres fekete csíkok továbbgondolása. 

733c05fad218339a3d2a3a4c0ee9ccc1.jpg

Panyizsuzsi Mondrian-kollekciójának ékszereiben egyszerre találkozik a játékosság és a racionalizmus, a színek harmóniája és a mérnöki derékszögek, a nyugalom és a lázadás. A gyűrűk és a medálok különlegesek, letisztultak, elegánsak. Tökéletesek kiállításokkal és kávézással eltöltött szombatokra, és üzleti tárgyalásokra is.

panyizsuzsi_mondrian_lazac_gyuru.jpg

" Mindig is rajongtam az élénk színekért és a karakteres formákért. Míg kamasz koromban Miro volt nagy kedvenc, később a nála is letisztultabb kubista Mondrian vonzott.

Szeretem a képeit. Szeretem az egyensúlyt és azt a kimért, már, szinte mesterkélt kontrasztot, amit színeivel megalkot. Úgy tud ellentéteket komponálni, hogy az tökéletes összhanggá válik!"

írta a kollekciót inspiráló művészről a tervező saját blogján . 

 

panyizsuzsi_mondrian_feher_szett.jpg

A Mondrian kollekció ékszerei megtalálhatóak a panyizsuzsi webshopban:http://panyizsuzsi.hu/webshop/mondrian
Panyi Zsuzsiról bővebben: http://panyizsuzsi.hu/panyi-zsuzsi/

 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

Csótányok lepték el a Műcsarnokot

Kiss Miklós képzőművész csótányokkal indítja el a budapesti kortárs művészetben a tavaszt. A 32 éves designer március 7-én tizenkétezer aranyozott csótánnyal árasztja el a Műcsarnokot, amelyek közül egyetlen darab, egy nagy értékű, igazi arany alkotás, amelyet a látogatók közül valaki haza is vihet. Az akció így első olvasásra furcsán hangzik talán, pedig ezeknek a svábbogaraknak már történetük van. Miklós ugyanis 2011 óta arany csótányokat csempész a világ legkülönbözőbb múzeumaiba, olyanokba mint a Louvre, vagy a British Museum, ami elég erőteljesen hozzájárul saját brandjének építéséhez. A csótányokat most installáció formájában Budapesten mutatja be. Kiss Miklós a képzőművészeti alkotásai mellett nem mellesleg a főváros legmenőbb helyeinek tervez - részletek ITT - , de világmárkák, weboldalak, magazinok és bormárkák is őt keresik fel, ha egyedi designra vágynak. 

1779769_10202424956878859_225798674_n.jpg

Kiss Miklós három éve csempész be a világ legnagyobb múzeumaiba svábbogarakat. A Goldenroach gerillaakcióról még pár hónappal ezelőtt ezt nyilatkozta a katARTiknak: 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

"Ez egy képzőművészeti akció. A legtöbb ember sajnos a felszínét ismeri egyedül és vagy jópofának tartja és jókat nevetgél rajta, vagy Banksy nevével hevesen gesztikulál és másolónak nevez. Az alkotás lényege hogy 14 karátos, életnagyságú aranycsótányokat csempészek be a világ leghíresebb és leglátogatottabb képzőművészettel foglalkozó múzeumaiba. Legyártva az ott lévő eredetihez megtévesztésig hasonló, az alkotásról információt hordozó táblákat. Így a csel sokszor napokig ki sem derül. Az emberek ezen a ponton szokták Banksy nevét bedobni és ezzel letudni a kötelezőt. A helyzet az hogy sohasem tagadtam hogy,  Banksy művéhez közöm lenne. Egyrészt a csempészés esetünkben olyan alkotói platform, mint a festészetben a vászon, másrészt én kifejezetten azt vetettem fel hogy Banksy effektive értéktelen alkotásokat állít ki. Nyilván az az értékük hogy ő csinálta, de mi van ha én real értékkel bíró tárggyal ajándékozom meg a múzeumokat, vagyis adok egy aranytömböt csempészés formájában, vagy egy tolvajjal belopatok a múzeumba egy gyémántot." 

RoachInfoTable02_1.jpgA képre kattintva elérhető a videó, amiben Mikló az arany csótányt becsempészi a párizsi Louvre-ba

A budapesti Műcsarnokba március 7-én nem egy, hanem tizenkétezer csótányból álló installációt láthatnak majd a kortárs művészet iránt érdeklődök. A kiállított bogarakat a látogatók nem csak megnézhetik, hanem el is vihetik, ami azért érdekes, mert a csótányok közül egyetlen egy darab igazi arany. Így ha a kiállítás alatt elfogynak a bogarak, valakinél biztosan ott lesz az arany csótány, amelyet a művész a kiállítás után hitelesít, ezzel is növelve az értékét. 

1596924_10202418788444652_29967763_o.jpg

A tizenkétezer bogár egy kordonnal lesz leválasztva, így a csótányokat fokozatosan, egyenként lehet majd elvinni. És ha valaki a sok művészi értékkel bíró bogár között meglátja az igazit, az aranyat, de azt nem tudja elhozni, mondjuk a kordon miatt, az egy újabb körben újra próbálkozhat a megszerzéssel. Az egyre fogyó installációt, azaz a csótányok sorsát, élő stream közvetítésen lehet majd figyelemmel kísérni.

De, hogy még interaktívabb legyen a kiállítás, a művész azok között, akik lefotózkodnak saját csótányukkal és azt be hash tagelik ezzel #mygoldenroach, azok között értékes ajándékokat sorsol ki. 

1782018_10202407069351682_2067951069_n.jpg

 

A Goldenroach Unlimited kiállításról a katARTik facebook oldalán is folyamatosan olvashattok ITT

 

Goldenroach Unlimited kiállítás

Helyszín: Budapest Műcsarnok

Időpont: 2014. március 7- március 30. 

 

 

Élvezd a tavaszi Napot az ország legcsodálatosabb helyein!

Ahogy előbújt a nap és a bőrömön érzem a tavaszt, nem csak a napszemüvegem került fel a fejemre, hanem minden pillanatban ott motoszkál bennem a gondolat, hogy a legfantasztikusabb dolog, amit ilyenkor csinálni lehet az a napfürdőzés. Egy pohár borral a kézben, egy kis szabadság érzést adó zenével, egyedül vagy társasággal, mindegy, de ülni egy teraszon, egy padon vagy parton és élvezni a jó időt. Bár nem volt kemény a tél, de a szürkeség azért nyomot hagyott. Így összegyűjtöttem néhány szerintem szuper helyet azok közül, amelyeket már tapasztaltam, ahol ha olyan az idő, a legcsodálatosabb relaxálni. Zenét is kerestem hozzá,  ITT van. Enjoy and relax!

863_10202132359406554_688446410_n.jpg

Margit-sziget borral és pezsgővel, a tacsis táskát Szilas Rita tervezte 

fotó 2_10.JPG

Tihany 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT!

dunapart.jpg

Budapest 

fotó 4_8.JPG

Kisoroszi 

fotó 2 (1)_3.JPG

Budapest Kopaszi gát

fotó 3_10.JPG

 Budapest Fellini Római-part 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT! 

 

 

Ilyet még nem láttál! Kiszínezték Székesfehérvár utcáit!

Hogy mennyire fontosak a színek az életünkben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szürke téli hónapok végére már néha tényleg úgy érezzük, hogy ettől a sötét és koszos világtól becsömörlünk. A székesfehérváriak is valahogy így voltak ezzel, majd úgy döntöttek tesznek a fakó mindennapok ellen. Kiszínezték tehát környezetüket, a házak falaira színes origamikat művészkedtek, és kötött holmikkal öltöztették fel a villanypóznákat, csatornafedőket, szobrokat. Az ötlet néhány színre vágyó fiatal fejéből pattant ki, és egy esős pénteken több száz résztvevővel mozgalommá vált. A Colorful Days mozgalommá. 

fehervar4 másolata másolata.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

A Colorful Days akciót a HírBeleBumm Kommunikáció találta ki és szervezte. 

fehervar5 másolata másolata.jpg

Részlet a Colorful Days sajtóanyagából 

" Megfigyeltük, hogy gyönyörű, késő barokk belvárosunkban több olyan utca is van, amelyet lényegében csakis átjáróként használnak az emberek. Afféle „Soha nem történik semmi” utcák ezek, a szerencsésebbjében talán működik egy üzlet, egy szolgáltatás, ettől eltekintve mégsem állunk meg gyönyörködni, hacsak éppen nincs arrafelé dolgunk. Bizony, ilyen a Fő utcáról az Oskola utcára nyíló Szent János köz is.

Csodálatos utca, amelyet egyik oldalról a ciszterek templomának impozáns oldala ural, szemben pedig viszonylag jó állapotú polgárházak állnak, szűk átjárót engedve az esetleges napfénynek. Központi helyen van ezen utcácska, mégis kevés figyelem esik rá. Egyik végén bérelhető irodát jelző kirakati feliratok, gyászos állapotban, egy mára bezárt üzlet, a másik végen egy örökzöld növény faládában és egy sétálóövezetet jelző közlekedési tábla. Nagyjából ennyi az egyébként szép nevű és többre hivatott Szent János köz manapság.

montazs_1.jpg

Kreatív fiatalok, illetve az utcában élők bevonásával, street art jelleggel valósult meg a projekt. Ennek elemei a következők voltak.

1. az évszaknak megfelelő, kötött, horgolt, a védett helyeken papírból készült egyedi installációk jelentek meg, ereszcsatornán, a közlekedési tábla tartóoszlopán, a szemközti épületeken lévő kampókon lógva, a házak ablakrácsain, illetve az egy darab, jelenleg elfeledve használatlan, zárható kirakatban

2. Könnyen eltávolítható, tréfás krétaművek a lépcsőkön, macskaköveken, kapualjakban.

1796092_227346560783898_229602040_o másolata másolata.jpg

fehervar8 másolata másolata.jpg

1000958_228023690716185_438242330_n másolata másolata.jpg

3. A két nap zárásaként videóra vett utcai flashmob, amelyben teljesen megtelítjük színes sapkás, sálas, integető fiatalokkal. Az üzenet lényege: serkentés hasonló akciók megszervezésére és arra, hogy az emberek a kreatív megoldásokon keresztül a téli hidegben is kommunikáljanak egymással, alkossanak szívesen látott köztéri installációkat saját maguk.

fehervar6 másolata másolata.jpg

A Szent János közben installációk mindegyike optimista életérzést közvetítve arra késztetné az embereket, hogy közlekedjenek erre, haladjanak át ebben a két napban mind többször a Szent János közön és eközben leljék kedvüket az ott elhelyezett vidám, színes tárgyak, vagy grafikus megjelenítések nézegetésében. Bízunk benne, hogy egyszerű, de hatásos, ráadásul környezetbarát és minimális költségvetésű projektünk megnyeri a fehérváriak tetszését és kicsit napsütésesebbé teszi a február végi napokat. 

fehervar7 másolata másolata.jpg

1948225_227547700763784_802443293_n.jpg

1958187_227547580763796_789959432_n.jpg

Fotók: Hírbelebumm Szociális Szövetkezet 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz isITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ilyen egy balatoni design borhotel

Borozni, magyar és külföldi borokat kóstolgatni felszabadító, új élményt és ismereteket adó dolog. Ahogy itthon is egyre több borász hívja fel magára a figyelmet és mutatja meg gondosan elkészített alkotását, úgy egyre inkább népszerűbb a magyar borokat ismerni, legalább nagyjából érteni a fajtákhoz, az illatokhoz, ízekhez. Az országban évről-évre nagyobb szerepet kap a borturizmus (ld.: Etyeki Piknik vagy a Balaton), egyre több  a borhotel, amelyek általában egész évben várják a vendégeket, designos szobákkal, Spa részleggel na meg persze jobbnál jobb magyar borokkal. Néhány hete a badacsonyi BonVino borhotelben hosszúhétvégéztem. Íme néhány fotó, hogy is fest kívülről és belülről.

image_157.jpg

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

image_148.jpg

Fal design 

image_147.jpg

image_154.jpg

image_149.jpg

105-ős szoba 

image_155.jpg

Modern szoba, de van rusztikus is például 

image_162.jpg

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

image_156.jpg

Tuskóból ülőalkalmatosság 

image_152.jpg

image_160.jpg

image_150.jpg

image_151.jpg

image_161.jpg

image_159.jpg

Játszósarok gyerekeknek, de a szállodában egy gyerekes sem volt, amikor mi voltunk

image_158.jpg

image_153.jpg 

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ékszerek pillangókból

A 2014-2015-ös kollekciója bemutatója után idén tavaszra pillangó gyűrűkkel próbálja meghódítani a divatra érzékenyek szívét Barnoff Tamara grúz származású, Budapesten élő tervező. Tamara legújabb kollekciója szerintem zseniális, nem hivalkodó, de mégis figyelemfelkeltő, kockás, szívecskés, trapéz, nagyvilági, nagyon nő, szóval tényleg csoda. Ám a tervező kiegészítők készítésébe is belefogott, szárnyukat széttáró pillangók jelennek meg gyűrűin (amelyeket már a ruhakollekciót bemutató modellen is láthatunk).

1661062_10151914000350547_543882966_n.jpg

unnamed (2).jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Barnoff Tamara az egyik olyan divattervező, akinek a ruhái kiemelkednek a magyar tervezők "alkotásai" közül, a kifinomult ízléssel rendelkezőknek biztosan tetszenek. Ám bármennyire is klassz és sokan szeretnének ilyen ruhákba bújni (én is) a magyar emberek pénztárcájából kiindulva kevesen engedhetik meg maguknak az egyedi luxust (én sem).  Gondolhatnánk azonban, hogy a gyűrűk olcsóbbak és, hogy azért lettek a kollekció részei, hogy azokat a közepesen vastag pénztárcájú emberek is meg tudják vásàrolni. És bár több tervező készít olcsóbb kiegészítőket azoknak az átlagembereknek, akik szeretik az egyedit, a Barnoffnál ez most nem így van. Egy gyűrű 260 Euro.  

Magyarországon amúgy szerintem irreálisan drágák a tervezői darabok, sajnos a többségnek, sőt még a jobb fizetéssel rendelkezőknek sincs pénze rájuk. Mostanában egyre több tervező próbálkozik azzal, hogy kiegészítőket is belecsen a kollekciójába, (vagy külön kollekciót hoz nekik létre), mert azokat nagyobb eséllyel vásárolják meg az emberek. A márkának pedig az is reklám, a tervezőnek pedig valamennyi pénz. Bár a bevétel általában ezekből nem sok, de legalább nem majdhogy nulla, mert ruhákat nemigen adnak el, csak sztárokra adják rá egy-egy tv show  vagy fotózás alkalmával.. Azt hittem a Barnoffnál is ez a helyzet, de pillangós gyűrű 80 ezer forint körüli árával nem tartozik az "olcsó" tervezői kiegészítőkhöz. Azt gondolom ezért inkább külföldi ujjakon láthatjuk őket. És mi van akkor, ha valaki magyar és itthonra vesz magának ilyen gyűrűt? Az biztos nem fog összefutni körülbelül senkivel, akinek még ilyen van.  

A bejegyzés nem a Barnoff ellen szól, hanem egyes tervezői darabok túlárazottságáról. Szerintem amúgy Tamara ruhái azok, amelyek ránézésre, a stílus és a fazon miatt a legtöbbet érnek a hazai piacon, de ettől függetlenül túlzásnak tartom, hogy a magyar márkák a világmárkák árai fölé menjenek. 

1395183_10151913999985547_72526099_n.jpg

unnamed (3).jpg

1234043_10151914146425547_1132773731_n.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

BarnoffButterflyS.jpeg

1622265_10151914000065547_790718434_n.jpg

unnamed (1).jpg

 

 Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Hívogató színes ajtók a világ minden részéről

A házak bejárati ajtaját azóta figyelem jobban, amióta jártam Párizsban. A francia főváros épületei tele vannak színesebbnél, színesebb ajtókkal, kapukkal, amelyek nem csak az ember hangulatának, hanem a városképnek is jót tesznek. Budapesten is jól mutatna, ha többnyire nem csak fekete, barna és zöld kapuk lennének az épületeken. Nálunk főleg aprólékosan kidolgozott kovácsoltvas meg fa kapuk vannak, de nem variáljuk merész színekkel, így azok beleolvadnak a szmog lepte szürke városba, mi pedig általában elmegyünk mellettük. De jó lenne, ha mernénk színeket használni, akkor talán jobban észre is vennénk a város apró csodáit, amelyek többnyire romos épületek részeként bújnak meg. A következő bejegyzést saját fotókból és a Pinterestről gyűjtött képekből állítottam össze. Jó ezeket nézegetni, főleg ebben az esős szürkeségben. 

fotó_6.JPGPárizs 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

budapest_montazs.jpg

Budapest 

telaviv.jpgTel-Aviv 

provance.jpgProvance

5eaa02db17a2d5c8a6d6a69fd497b46d.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

fotó 3_8.JPGPárizs 

fotó 1_6.JPGPárizs 

fotó 2_9.JPGPárizs

e1c6e7837746da20043ea5740f9a5a69.jpg

c60b003387ee3916aecf08195a8f56f1.jpg

55afc816c6b1417aa94aaa141a3216a9.jpg

norvégia_oslo.jpg

Oslo 

e6e7a5af2abc213a7943463d0c21c1c4.jpg

budapest4.jpgBudapest 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Női energiák és szenvedések

A pasik tűsarkúban, a nők pedig tánccal hívják fel a figyelmet a nők bántalmazására, a családon belüli erőszakra. Till Attila, Bárdos András, Nagy Ervin, Lakatos Márk és rajtuk kívül még négy ismert férfi a Marie Claire kérésére piros tűsarkút húztak, így bújtak egy kicsit a nők bőrébe. Beszéltek az esélyegyenlőségről, a munkavállalásról, az anyaságról a családon belüli erőszakról és a nők kizsákmányolásáról. De február 14-én több millióan táncoltak világszerte - Budapesten is -  és tiltakoztak ezzel a nők bántalmazása ellen.

piros.jpg

Till Attila, Bárdos András, Nagy Ervin (fotó: Marie Claire)

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Sem a családomban, sem a baráti körömben nem volt olyan nő, akit bántalmaztak volna. Szerencsére nem tapasztaltam meg, hogy milyen az, amikor valaki rettegésben éli a mindennapjait, amikor benneragad egy olyan kapcsolatban, ahol folyamatosan bántják és megalázzák. Azt viszont elvált szülők gyerekeként tudom, hogy milyen az, amikor az anya minden erejét abba fekteti, hogy legyen elég pénz a kajára, az iskolára, meg a zsebpénzre és még arra is maradjon energia, hogy a gyerekét lelkileg is mindenben segítse. És akkor itt nem jött szóba az, hogy az anya a gyerekén kívül magára is figyeljen. Már kamaszként megtapasztaltam, hogy a nőkben micsoda energiák lakoznak.

Ma is hallottam egy elképesztő történetet egy rákkal küzdő vidéken élő, elvált, kétgyerekes anyáról. A nő több száz kilométerre él Budapesttől, pár hónapja derült ki, hogy rákos. Kemora és sugárra van ítélve, a szokásos kezelések. Viszont ezekért Budapestre kell jönnie. A gyerekei nagyon ragaszkodnak hozzá, még alig 10 évesek, ezért a nő úgy döntött, hogy megkíméli a kis lelküket és nem mondja el nekik betegségét. Elhatározta, hogy meg fog gyógyulni. Hetente buszozik fel Budapestre, majd megy haza parókában, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pozitívan tekint a jövőbe, és csinálja. Elképesztő energia. 

És elképesztő energia kel ahhoz is, hogy egy valaha bántalmazott nő kiálljon több ezer ember elé és elmondja történetét. Pénteken a Tényeknek a Nyugati Téren forgattam, ahol több százan táncoltak, hogy felhívják a figyelmet a bántalmazott nőkre (a riport ITT nézhető meg). Egyik interjúalanyom még most is, évekkel a válása után sem tudott arról beszélni, hogy mi történt vele pontosan a múltban. Csak annyit mondott el, hogy a férje évekig verte, és ő csak nehezen tudott kilépni a kapcsolatból. Nem segített neki senki, csak magára számíthatott. Hasonló cipőben járó nőtársainak azt tanácsolja, hogy ha verik őket menjenek el, ne maradjanak benne a kapcsolatban, mert ha a fizikai bántalmazás egyszer elkezdődött, akkor folytatódni is fog. 

lakatos.jpg

Lakatos Márk stylist a Marie Claire kampányban 

Arról, hogy ha elkezdődött folytatódni is fog egy másik sztori is eszembe jut. Egyik fiú barátom egy kisebb településen él. Egyik este baráti összejövetelről sétált haza, amikor az utca túloldalán meglátott egy fiút és egy lányt, akik veszekedtek. A kiabálást egy pofon követte, a lány a földre esett, a fiú pedig ott hagyta. A barátom ment volna segíteni a lánynak, ám amikor elindult felé, akkor a lány felállt és rohant a fiú után, kérte, hogy várja meg és ne hagyja ott. Érthetetlen. 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Magyarországon minden héten meghal egy nő párkapcsolati bántalmazásban, évente körülbelül 70-en vesztik azért életüket, mert agyonverték őket. A világon három nőből egy erőszak áldozatává válik. Ez egymilliárd nőt jelent. Európában naponta 7 nő hal meg párkapcsolati erőszak következtében, és 10-ből 1 nő válik szexuális erőszak áldozatává. 

tanc.jpg

A február 14-i Egymilliárd nő ébredése kampányt Magyarországon kívül több mint 200 országban rendezik meg. A mozgalom 16 évvel ezelőtt Amerikában indult, mára a tánccal, mint egyezményes kifejező eszközzel vált globális tiltakozássá. A mozgalom célja az erőszak megállítása, és annak biztosítása, hogy az áldozatok igazságot és jóvátételt kaphassanak. A kampányban résztvevő nők levelet írtak a magyar pártoknak, arra kérve őket, hogy foglalkozzanak többet a nők bántalmazásának ügyével. 

A Marie Claire kampányát az Avon támogatja, a férfi főszereplők pedig interjúban fejtik ki, hogy mit jelent számukra a nő és milyenek lennének ők, ha nők lennének. 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

7+1 tipp téli fáradtság ellen

Emlékszem, még öt-hat évvel ezelőtt egy-egy hajnalig tartó hétköznapi bulizás után is simán megcsináltam a másnapi minimum 10 órás médiaműszakot, nem okozott túl nagy gondot egy vidéken forgatott, három perces aznapra elkészített anyag sem, és csodálkozva néztem, akkor 28 körül lévő szintén szívesen bulizós kolléganőmre, aki egy-egy éjszakai tivornyázás után kis túlzással élő halottként dolgozott és aki mindig csak annyit mondott, hogy majd ha a harminchoz közelítesz megtudod. Hát megtudtam. Így 28 után, a hétköznap tartott bulik helyett most már inkább bekuckózás, és alvás van, hogy meglegyen éjszaka a 8 órám. Ébredés után pedig jöhetnek a vitaminok és a citromos víz, hogy még frissebb legyek, és lehetőleg a hét vége felé se látszódjon rajtam az általában öt nap alatt teljesített 50 munkaóra. Nem beszélve arról, hogy a tél, így a vége felé, már kiszívja az emberből a felhalmozott energiát, így nem ritka a depizés és az állandó fáradtság érzése sem. 

montazs.jpg
Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Hát gondolom vagyunk még így néhányan ezzel, dolgozó nők (vagy férfiak), akik nem, úgymond mellékhatásokkal akarják a dolgaikat kimaxolni, és sikeresek lenni. Ezért összeszedtem néhány olyan "trükköt", amivel én rendszerint felturbózom a testem és az energiaszintemet, hogy bírjam a strapát.

1. Az alvás 

Éjjeli bagoly voltam mindig is, de rá kellett szoktatnom magam arra, hogy munka előtt mindig aludjak legalább 7-8 órát. Egy hónapja csinálom ezt az alváskúrát és segít. Másnap egész jó a közérzetem. Szinte kicsattanok az energiától. És még ha középszerűen is hangzik egyeseknek, hogy fél11-ig ágyba kerülök általában, nem baj... Szerintem is az egy kicsit, de mit csináljak, ha így is alig bírok felkelni?

ágy.jpg

2. A vitaminok 

Multivitamin, D-vitamin és élesztő. Ezeket minden nap beveszem. Ha jó a multivitaminod azt a tested meghálálja. A D-vitamin pedig azért fontos, mert  - egy tavalyi kutatás szerint - a magyarok többsége a tél végére D-vitamin hiányban szenved, ez pedig okozhat fáradtságot és felsőléguti panaszokat is. Hiába, keveset süt erre a Nap a hideg hónapokban, de tabletta formájában pótolhatjuk, amit a természet nem tud megadni télen. Nem beszélve arról, hogy számos tudományos kutatási eredményre alapozva napjainkban egyre inkább tényként kezelhetjük, hogy ha a szervezet D-vitamin szintje magasabb, csökken bizonyos daganatos betegségek kialakulásának a kockázata, illetve alacsonyabb a kialakult daganatokhoz kapcsolódó áttétek képződésének a valószínűsége, és a daganatos betegség könnyebben kezelhető. D-vitamin szedésével csökken a mellrák és a vastagbélrák kialakulásának kockázata. (forrás: webbeteg.hu) 

Borsónyi élesztő minden reggel a bőr és haj miatt. B1, B2, B6, Kálium, Nátrium, Kálcium, Magnézium és Foszfor forrás. Én speciel azért is kezdtem el, mert növesztem a hajam, az eredmény hetek alatt látszódott. 

3. A reggeli tejeskávé

Minden reggel fél órát adok magamnak arra, hogy elkortyolgassam a tejeskávém és elolvassam a híreket. Emiatt képes vagyok korábban felkelni. Ez egyfajta szertartás nálam, ha kimaradna nyűgös lennék. 

image_139.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

4. Citromos víz

Egy fél citromot minden reggel belefacsarok két deciliter vízbe, mert a citrom lúgosít, C-vitamin forrás, tisztítja a májat és a vesét, segíti a fogyást, kálcium, magnézium és kálium forrás, vértisztító. 

5. Legalább két liter víz 

Naponta legalább két liter vizet megiszom, mert hidratál, méregtelenít és segíti megőrizni az alakot. A víz mellett pedig sokszor teát is kortyolgatok.

6. Egészséges táplálkozás 

Reggelire barna kenyér szendvics, yoghurt, ebédre valami hús és saláta mondjuk rízzsel, este pedig már főleg hús, vagy zöldség, szinte semmi szénhidrát. Megpróbálom nem túlenni magam, mert ha tele van a has tompul az agy. 

montazs3.jpg

7. Stressz kizárása

Egyre inkább megtanulom nem felhúzni magam a dolgokon, nem túlizgulni a napomat és elengedni azokat a dolgokat, amelyeken nem tudok változtatni vagy feszültséget okoznak bennem. A problémák valahogy mindig megoldódnak elv szerint próbálok élni, így pedig egy csomó energiám megmarad, ergo nem szív le annyira egy-egy nap, mint régen. 

8. A sport

Na ez az amire egyelőre nem tudom rávenni rendszeresen magam, 8 év versenyszerű atlétizálás után sem. Sajnos. Ez a +1 tipp, amit nekem teljesítenem kellene. A mikor az kérdés... 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ajándékötletek Valentin napra

Sokan tiltakoznak ellene, és vannak olyanok is akiknek rosszul esik, ha szerelmük elfeledkezik a Valentin napról. Én nem vagyok az ellensége ezeknek a kreált ünnepeknek, mert tulajdonképpen a születésnapon kívül mindegyik valakinek a kitalációja. Ha pedig van ok az ünneplésre és van kivel, akkor miért ne ünnepeljünk? Ettől függetlenül engem nem nagyon hatnak meg a Valentin napi cukormázas meglepetések. Sokkal jobban tetszik és izgalmasabbnak találom, hogy Szent Bálint nem csak a szerelmesek, hanem az epilepsziától szenvedők és a lelki betegek védőszentje is. És míg a köztudat leginkább csak a szerelemhez köti a nevét, a mai világban valószínű jó biznisz lenne, ha a szerelmen kívül a mentális problémákkal küszködőkre is felhívná a figyelmet. Arról nem is beszélve, hogy az ajándékozás is könnyebb lenne. Gondoljunk csak bele, elég lenne egy Müller Péter vagy egy jó kis Oravecz Nóra idézet, - vicceskedőknek Oravecz Coelho - és ideig-óráig biztosan új erőre kapnánk. "De jó is lenne!" Akiről pedig elfeledkeznek, azok még mélyebb depresszióba esnének, így nem csak az önsegítő gondolatok kitalálói, hanem a gyógyszeripar dolgozói is jól járnának. Na de most komolyan, azoknak, akik maradnának a szerelem ünneplésénél, de nem tudják mivel kedveskedjenek, összegyűjtöttem néhány jó kis ajándéktippet. Nem mellesleg ezek az ötletek akár lelki bajokra is gyógyírt jelenthetnek. A fotók között a Valentin nap eredetéről is olvashattok. 

Ajándéktipp 1. egy tavaszt idéző nagy virágcsokor

virag.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje. Világszerte, de főleg az angolszász országokban Bálint napján, (február 14-én) tartják a Bálint-nap (angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol nyelvű elnevezés közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.

Ajéndéktipp 2. Talán kicsit túlzás, de lehet valakinél nem. Egy párizsi hosszúhétvége Valentin napkor elég menő, tuti kilendít a depresszióból.

parizs.jpg

Az ókorból eredő ünnepet, a keresztények február 14-én ünneplik, ami pontosan egy nappal az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtti nap. A rómaiak az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül az ókori Rómát alapító legendás testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére tartották meg. A pogány ünnep központjában az a Lupercal nevű barlang állt, ahol a monda szerint egy farkas a városalapító két fiúcskát szoptatta.

Ajándéktipp 3. Romantikus sütizés pezsgővel megadva a módját, az alkohol pedig felvidít és ellazít. Nahát, ez is jó lelki bajokra. 

ecd087b5dddfad59a702f6258068aab5.jpg

A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Ajéndéktipp 4. My Equa kulacs, mindenféle káros anyag felhasználása nélkül készült. Részletek ITT Egészségtudatosoknak, hipochondereknek és design kedvelőknek erősen ajánlott. Valentin nap alkalmával pedig szuper akciókkal készült a cég. 

1622623_620719694648614_1191866105_n.jpg

Bármely 2 EQUA #BPAmentes plasztik kulacs most csak 5000 Ft-ért a Tiéd lehet!

Ha február 1. és 14. között rendelsz tőlünk 2 darab BPA-mentes, szuper trendi, strapabíró EQUA kulacsot, akkor ezen akció keretében a szokásos 5800 Ft helyett mindössze 5000 Ft-ért juthatsz hozzá a tökéletes és kreatív Valentin napi ajándékhoz barátnőd/barátod és Önmagad számára!

Tekintsd meg kollekciónk darabjait webshopunkban és párosítsd őket tetszőlegesen, kedved és ízlésed szerint, hogy igazán egyedi meglepetéssel szolgálhass! A kedvezmény igénybe vételéhez webshopunkból történő rendelés esetén ne felejtsd el beírni a kódmezőbe:#valentin.

A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.

Ajándéktipp 4. Ékszerrel egy férfi soha nem lőhet mellé (fülbevaló: sonette műhely, amiről már ITT olvashattatok) 

247783_540187026033433_871824620_n_1.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ennek a napnak a népszerűsége a virágkereskedésnek és különösen az ezt szolgáló reklámoknak köszönhetően megnövekedett. 

Ajéndéktipp 5. Romantikus piknik. Az evés boldogsághormonokat termel, csak ne együnk túl sokat, mert a bűntudattól könnyen ránk törhet a depresszió.

4e296fb7de3d8b4e4b07b8c79a3b2199.jpg

Ajándéktipp 6. Scrapbook vagy fotóalbum a közös fotóitokból. Nekem a kedvencem az Aritfact Uprising ITT olvashattatok róla. 

edb068322b2c5c580d64f067b4f404ef.jpg

Ajándéktipp 8. Ne vegyél semmit, csak mondd el neki mennyire szereted 

Forrás: Valentin nap wikipedia.hu , fotók: instagram, pinterest.com

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

 

Illusztrációkkal készül a Valentin-napra a Tiffany&Co

Már hetek óta postolgatja az Instagramra a Tiffany&Co Valentin napi kampányának nagyon helyes illusztrációit. Az ékszerek mind-mind a rajzok részei és bár sajnos nincs annyi pénzem, hogy akár bármi picikét is megvehessek magamnak a luxus márkától, azért nézegetni minden egyes nap öröm ezeket a csodákat. Összegyűjtöttem néhány illusztrációt, amelyeket én a legötletesebbnek találok az új kampányban. 

fotó 3_3.PNG

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

fotó 4_4.PNG

fotó 2.PNG

fotó 1_1.PNG

fotó 3.PNG

fotó 1_1_1.PNG

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

fotó 5.PNG

fotó 4.PNG

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Tervezz címkét magyar bornak!

Az ár mellett a borospalack designja az átlag vásárló szemszögéből vizsgálva biztos, hogy elsődleges termékjellemző. A hazai pincészetek pedig egyre inkább kezdik felismerni ezt a tényt, és nagyon sokan, nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a palack is különleges és trendi legyen. A grafikusok és a borászok közös munkáját, na meg az egyedi design népszerűsítését tűzte ki célul a Cégér a jó bornak, amely 2012 óta minden évben kiírja boroscímke alkotói pályázatát. Így hozza össze a grafikusművészeket a borászokkal, hogy aztán a közös munka eredményétől a vásárló szájtátva vegye le a bort a polcokról.

Ceger_Palyazati_felhivas_2014-1uj.jpg

Aki érez magában affinitást, az idei pályázatra ITT  tud jelentkezni. Íme a 2014-es részletek és a 2012-2013-as alkotások legjobbjai. 

Az első forduló keretében valamennyi pályázónak Figula Mihály Sóskút 2013 Olaszrizling Dűlőválogatás nevű borához kell címke terv(ek)et készíteni. Egy pályázó több címke tervvel is pályázhat. 

936711_554994147883997_1233090104_n.jpgLaki Eszter - Szőke Gergely munkája

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Az első forduló 

A palack képe letölthető a www.cegerajobornak.hu oldalról a pályázati csomag részeként. A pályázatokat a www.cegerajobornak.hu oldalra kell feltölteni. A feltöltéshez regisztrálni kell az oldalon. A pályázat ezen fordulójában a pályázati anyagokat kizárólag elektronikus fájlok formájában tudjátok elküldeni, egy a pályázó nevével ellátott mappában.

182209_555029361213809_1325775642_n_1.jpg

Tóth Andrej munkája

249140_554994174550661_1488811542_n_1.jpgRuppert pincészet - Radimszky Anna munkája

409237_457071631009583_1195584201_n.jpg

Kiss Miklós munkája. A Pastor borok címkedesignjáról és Kiss Miklósról már olvashattatok ITT a blogon 

Az elbírálás 

Az első forduló jelentkezési határidejének lezárultát követően, 2014. március 2-ig, a – kiíró által felkért – 12 fős szakmai zsűri kiválasztja a 10 legjobbnak tartott pályázót. A kiválasztott 10 pályázó vehet részt a második fordulóban. A 10 döntős pályázót a kiíró e-mailben értesíti a továbbjutásáról.

A pályázatok leadásának határideje:

2014. február 24. 12:00

2012_hernyak.jpg

Hidden Characters (Nagy Dániel és Orbán Péter) címketerve Hernyák Tomi Pinot Noir-jához - a Hernyák Birtok jellegzetes motívumaival. kutya, traktor, pénztárgép..van itt minden

 

A második forduló 

A második forduló keretében 10 borász csatlakozik a programhoz. A Pályázatban résztvevő Művész vállalja, hogy 2014.március 6-án részt vesz a kiíró által szervezett bortréningen. A tréningen való részvétel a Művész számára díjtalan. Ezt követően nyilvános sajtóesemény keretében minden pályázó mellé kisorsolnak egy borászt. A második forduló során a pályázó feladata a „borásza” által meghatározott bor címkéjének megalkotása.

A második fordulóban elkészített címkék leadásának határideje:


2014. március 30. 24:00

73907_457010717682341_668201230_n_1.jpg

Bogányi Gergő címketerve Csetvei Krisztina Királyleányka borához

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Az elbírálás 

A szakmai zsűri a második fordulóban leadott címkék közül kiválasztja az első és második helyezettet, illetve a Facebookon leadott szavazatok alapján megszületik a közönségdíj.

A nyilvános eredményhirdetésére 2014. április 10-én 19.00-kor kerül sor. 

283416_457042094345870_1509715203_n.jpgSzőke Gergely csomagolásterve Bock Valér Libra cuvée-jéhez

Díjak 

1. helyezett
(bruttó) 1.000.000,- (azaz egymillió) Ft

2. helyezett
(bruttó) 300.000,- (azaz háromszázezer) Ft

Közönségdíj
(bruttó) 250.000,- (kettőszázötvenezer) Ft

 

A 10 döntős pályamunka tervezett bemutatói, kiállításai 2014-ben:


1. Kiállítás: 2014. április 10-e és 20-a között

2. Cégér Gasztro-Zsibongás: 2014. július 25-e és 27-e között
Káli-medence (Köveskál)

3. Cégér Borbár – zenei fesztiválokon való részvétel –
Volt Fesztivál, Balaton Sound, Veszprémi Utcazene
Fesztivál, Sziget Fesztivál,

4. Kiállítás sorozat 6 külföldi Magyar Intézetben 2014
év végéig

163524_554994137883998_2113364542_n.jpg

Kiss Zsombor munkája

12781_540032662713479_1625717776_n.jpgLaki Eszter-Szőke Gergely

176619_457077667675646_61897289_o.jpg

Győri Zsolt címketerve Molnár Tibor - Vincellér ház- Zöld Veltelinijéhez553534_457018551014891_2021964783_n.jpg2012_hernyak2.jpgHidden Characters (Nagy Dániel és Orbán Péter) csomagolásterv Hernyák Tomi Pinot Noir-jához

472084_457058131010933_602877660_o.jpgKovács Attila címketerve Hagymási Tamás Egri Csillag cuvée-jéhez - hátcímke és kapszula

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ilyen egy balatoni borkóstoló télen

Az, hogy a Balatonon nem lehet télen semmit sem csinálni az egy nagy tévedés. Oké nyilván nem tudod a tónál töltött napjaidat betáblázni, de egyrészt a táj lenyűgöző (erről ITT már nézegethettetek fotókat), másrészt pedig a helyi pincészetek közül több, télen is nyitva van és még borkóstolót is tartanak a borászok. Az ugye köztudott, hogy a magyar minőségi borok jó része a Balatonról kerül a boltok polcaira, így érdemes utánajárni mely borászatoknál van lehetőség a hidegebb hónapokban is kóstolásra, mert aki szereti a bort annak egy ilyen program nagy élmény lehet a téli Balatonon. Egy borkóstolón nem csak a készítéssel és az ízekkel kapcsolatos információkat tudhatjuk meg, akár személyesen a borásztól, hanem még a prémium borokat is olcsóbban szerezhetjük be, mint amennyiért a boltban megkapnánk.  

laposa11.jpg

Egy héttel ezelőtt Badacsonyban voltam hosszúhétvégézni. A mindössze pár ezer lelket számláló faluban szinte senkit nem lehetett az utcán látni, az éttermek bezártak, a Balatonon is csak a kacsák úszkáltak a jegesedésnek induló vízben. A délelőtti kirándulás után azonban mi mégsem vonultunk vissza a szálloda wellness részlegébe, inkább feltérképeztük a téli Badacsony hegyet és elmentünk a Laposa Birtokra egy borkóstolóra.

laposa1.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Akik régebb óta olvassák a blogot tudhatják, hogy Laposa Bencével a pincészet egyik borászával barátok vagyunk, így tulajdonképpen evidens volt, hogy hozzájuk megyünk borokat kortyolgatni. Bence 9 bort kóstoltatott velünk, közben pedig folyamatosan beszélt róluk. Például, hogy milyen ízeket érezhetünk bennük, mikor készültek, milyen szőlőből, de a badacsonyi terroir jellegzetességei is szóba kerültek. A körülbelül egy órás program 9 bor kóstolásával 4000 Ft-ba kerül, de aki szeretne választhat kisebb borcsomagot is, 6 bor kóstolása esetén 3000 Ft-ot kell fizetni. A pincészet nincs nyitva minden nap, de péntektől-vasárnapig csodálatos panorámával és kiváló borokkal várja a borkedvelőket. 

laposa8.jpg

laposa3.jpg

IMG_5744.JPG

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

A Laposa Birtok központja a Badacsony-hegy déli oldalán, a régi Bogyai úri birtokon található. A borvidéki hagyományoknak megfelelően csak fehérbort és rosét készítenek, évente átlagosan 40 000 palack Olaszrizling, Rajnai rizling, Szürkebarát, Kéknyelű, Juhfark, Sárgamuskotály, Furmint és Hárslevelű készül.

A birtok irányítását 2005-ben Laposa Bence vette át, de a család minden tagja aktívan vesz részt a vállalkozás életében, fejlesztésében. Bencén kívül húga Laposa Zsófi is egyre több bort készít. A 2013-as termés borai közül már több Zsófi ízlésvilágát tükrözi. 

1608565_495124487274711_1237630446_n.jpgLaposa Zsófi és Laposa Bence, fotó: origo

laposa6.jpg

IMG_5779.JPG

IMG_5790.JPG

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Meleg, téli design a hideg napokra

Amikor kint röpködnek a mínuszok, esik a hó vagy az eső, és süvít a szél a legjobb dolog hazamenni és bekuckózni egy jó nagy teával és édességgel. Szerintem. De azt gondolom ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül, ezért összeszedtem a Pinterestről néhány fotót, amelyeken kifejezetten úgymond téliesített kis zugokat láthatunk. Puha takarókkal, párnákkal, meleg szőrökkel, amelyek ötleteket adhatnak ahhoz, hogyan is tedd téliesebbé a lakásod designját. 

bekucko1.jpg

0fd69582ac74902544151adc8db3461a.jpgHasonló takarót és párnát a TESCO Home osztályán be lehet szerezni, egész jó áron 

395df8b674215564c77a9604be593660.jpgHasonló állatbőrt az IKEA-ban is találtok 

bekucko2.jpg

00ba14dbf4a6b157c170ec0733c52e1d.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

otthon1.jpgEz a mi kuckós hálószobánk 

bekucko3.jpg

fdbd7ee39e450308d0b39573f054c8e7.jpg

21f4334b14c02f33aa91638564449574.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

80bab600a780999fc3d4bce8b3aa49f4.jpg

bekucko5.jpg

575bfcaa879f05d15d74bb71e5543de2.jpg

bekucko4.jpgIlyen bárány műszőrt az IKEA-ban tuti lehet venni, azt hiszem 2500-3000 forint között van valahogy


Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon, ahol kommentelhetsz is ITT, vagy az INSTAGRAMon ITT

Ilyen lesz Budapest legújabb boutique hostele

LOL Boutique néven márciusban nyílik meg Budapest legújabb hostelje. A szálló az Ó utcában romkocsmával, rendezvényteremmel és ahogy a neve is utal rá, szuper designos szobákkal, na meg kedvező árakkal várja a turistákat és a bulizni vágyó fővárosiakat is. A hostelben minden szoba más és más stílust képvisel majd. A tervek szerint lesznek börtön, nászutas, vagy tornaterem stílusú szobák is, amelyeket mind-mind újrahasznosított cuccokkal rendeznek majd be.

naszutas02_View03.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

A szobák designjába még a nyitás előtt bárki beleszólhat. A hostel ötletgazdái ugyanis azt szeretnék, ha a szobák egy nagy buli alkalmával készülnének el. A kivitelezéshez mindenkit várnak, aki így szeretné kiélni kreativitását és részt venne egy menő hely alakításában. Jelentkezni a lent olvasható email címeken lehet, az alkotásnál a jó kézügyesség nem kritérium. Lesz barkácsolás, colás dobozból lámpa készítés, festés, pakolás közben pedig egy jó buli pizzával és itallal.  

foto.JPG

69A.jpg

lol2.jpg

underc_View02.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

lol3.jpg

naszutas02_View01.jpg

_MG_0093.JPG

tarsalgo2.jpg

lol1.jpg

foto 3.JPG

lol4.jpg

graffity1.JPG

lol5.jpg

cubes2_View02.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

_MG_0134.JPG

borton1.jpg

buildcampflyer.jpg


Dekorálásra ezeken az email címeken lehet jelentkezni, további infók a hostel facebook oldalán ITT: 

lol@lolhostelbudapest.com davidrasztovits@hotmail.com megyeri@ensite.hu

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT




Az önsanyargatás nélküli karcsúság titka

Pár héttel ezelőtt fejeztem be Mireille Guiliano A francia nők nem híznak című könyvét (kösz a tippet Maison blogger Bitay Andi) és bár a párizsi kirándulásom óta rajongok a francia konyháért, ez a könyv még inkább bizonyosságot adott abban, hogy követnem kellene az étkezésben (is) a francia hozzáállást. Elkezdtem tehát az önsanyargatás nélküli, egészséges táplálkozást, amelynek lényege a mértékletesség és az ízek élvezete. 

image_120.jpg

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

Számoltam már elégszer a kalóriákat, betéve tudom miben mennyi lehet, de egy idő után ez a módszer nagyon unalmassá és egyhangúvá válik, mindig betartani pedig lehetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ismerősök körében ezt meg azt nem enni kalóriákra hivatkozva szerintem elég ciki. Imádok enni, és hogy ez nem látszik rajtam egyrészt a gyomrom érzékenysége (például nem bírom a tejet és nagy mennyiségben a cukrot) másrészt pedig enyhe testképzavaromnak és a genetikának köszönhető. Szóval nem vagyok hízékony, de ettől függetlenül nagyon odafigyelek arra mit is eszem, nem beszélve arról, hogy egy bizonyos kilogramm fölött már nem is érzem jól magam a bőrömben. Önsanyargatni utálok, szóval valami olyan megoldást kerestem, ami nem tilt mindent és engedi érezni a jó ízeket. 

image_125.jpg

Ezért is örültem, amikor elolvastam a fent említett könyvet. Ugyanis a francia - persze most csontsovány, de valaha duci - elismert pezsgőszakértő és író, ebben árulja el a francia nők karcsúságának titkát. Megoldást kínál olyan kérdésekre, minthogy: tényleg le lehet-e fogyni a pezsgőtől vagy, hogy kenyeret, bort és csokoládét lehet-e bűntudat nélkül enni. Mert a francia nők persze, esznek, isznak és a desszertet sem hagyják ki. Nem jellemző rájuk a sport szeretete, halmozzák az élvezeteket mégsem híznak el. A könyvben épp ezért nincsenek táblázatok, kalóriaszámítások. Az író szerint nem az állandó diéta és önsanyargatás a megoldás. Egyébként én soha nem hittem ezekben az életmód változtató, saját magunk építésében segítő, az olvasói listák élén járó könyvekben. De az írásban pont az a jó, hogy nem akar többet adni, megváltoztatni, egyszerűen csak bemutatja azt az életmódot, amely a francia nők zsigereiben is benne van. Az olvasóra pedig hat. Mert kis odafigyeléssel könnyen követhető. 

image_112.jpg

image_109.jpg

A könyv szerint a titok, hogy nem kell enni. Mármint ész nélkül, sokat. A francia nők hitvallása szerint tehát bármiből bármit, de persze csak minőségit, és keveset, lassan, élvezve az ízeket. A kulcs a mértékletesség mantrázásában és betartásában van, a napi háromszori lassú étkezésben, és ételenként 12-15dkg-ban (például köret és hús külön) . Akkor sincs nagy baj, ha elgyengülünk, mert ha egyik nap többet eszünk, másnap egyenlítünk. Azaz ha végigetted a hétvégét, a hét elején inkább élj zöldségeken. Ezeken kívül figyelj a megfelelő vízfogyasztásra 2,5-3 liter/nap (nincs cukros üdítő, sem kemikália mint mondjuk a cola light), ja és ne állj rá minden nap a mérlegre, plusz ha nem sportolsz, akkor gyalogolj sokat mondjuk szállj le egy buszmegállóval előbb, vagy a lift helyett használd a lépcsőt. Tiltólistán azért persze az üdítőkön kívül van még egysmás, mégpedig a rossz minőségű, cukrozott, zsíros és gyorsételek. A francia életmód megköveteli a minőségi étkezést. Sok saláta, sok gyümölcs, kevés tészta, csokiból csak minőségi étcsokoládé (erről már volt szó ITT  a blogon) , alkoholból pedig leginkább bort és pezsgőt ajánl de csak vacsora mellett és maximum két pohárral. Az író szerint a legjobb, ha otthon készített ételt adunk a testünknek, mert abba biztosan olyan dolgok kerülnek, amelyeket mi szeretnénk. 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

image_111.jpg

image_123.jpg

image_124.jpg

image_119.jpg

A könyv egyébként körülbelül 300 oldalas, de a lényeg a leírtakban van. Lehet mindent enni, de nem kell degeszre tömni magunkat, hiszen kutatások is bizonyítják, hogy sokkal kevesebb kaja is elég a szervezetünknek, mint amennyit megeszünk. Nem beszélve arról, hogy a túlevés az agyi működést is korlátozza. És ha az elején nem is könnyű a csökkentett adagokkal, csak néhány nap és összeszűkül a gyomor, akkor meg már nem is nehéz tartani.

A francia nők gasztró életmódját pár hete kezdtem el, azóta egész jól tartom. Nem feltétlenül a vékonyságom megőrzése miatt, hiszen írtam már nem vagyok túl hízékony. Inkább mert a gyomrom nem bírja, a túl nehéz, túl sok és zsíros ételeket. Eddig reggelit és ebédet is a cég menzáján ettem, most minden otthon készül és úgy hozzászoktam, hogy már nem is nagyon szeretek bent enni, akkor sem, ha valamiért úgy alakul.Bár az író szerint az első lépés ahhoz, hogy tudd tartani az adagokat egy konyhai mérleg, nekem az nincs, kanállal szoktam mérni a dekákat (egy nagykanál kb 3dkg.) Ettől az étkezéstől a gyomrom és a közérzetem jobb, a testemen érezhető a változás. 

És ami még nagyon klassz a könyvben, hogy telis tele van jobbnál jobb, egészségesebbnél egészségesebb francia receptekkel.

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon ITT vagy az INSTAGRAM-on ITT

image_126.jpg

A könyv szerzője Mireille Guiliano 

süti beállítások módosítása