katartik

A kávézó, ahol Amelie Poulain dolgozik

2013. december 22. - ruttnerkata

A Moulin Rouge-tól felfelé haladva pár utcányira nagy piros napernyők már messziről jelzik a kávézót, ahol Jean- Pierre Jeunet filmje az Amelie csodálatos élete nagy részben játszódik. A sztori szerint itt dolgozik a főszereplő Amelie Poulain és a másfél órás film alatt igen sok szál fut és ér itt össze. A mozi már több mint tíz éve forgott, de a Párizsba látogató, francia filmkedvelő turisták egyik kedvenc és kihagyhatatlan helye még mindig a Café des Deux Moulins. Párizsi hétvégém során én is útba ejtettem, és az ott elfogyasztott süti és kávé után az ajtón kilépve csak az motoszkált bennem, hogy azon kívül, hogy itt forgatták a filmet, nem is olyan bájos ez a hely, mint ahogy gondoltam.

fotó 3 (1)_1.JPG
A hely igazi turista látványosság, ami azt jelenti, hogy állandóan tömve van. Az asztalok - mint ahogy Párizsban mindenhol - nagyon közel vannak egymáshoz, leülni pedig nem minden esetben lehet. Azoknak akik kávéznának, vagy meginnának egy teát csak a pultnál jut hely, már ha elférnek a szinte egymás nyakában álló emberektől. Aki eszik, - ergo többet fogyaszt - csak annak a kiváltsága az, hogy bepasszírozza magát a pici asztalok kényelmetlen székeibe. A pultnál és az egyik sarokban Audrey Tautou mosolyog Amelieként, de a legtöbb filmbeli relikviát, például a törpét, vagy Amelie lámpáját a koedukált WC-ben kialakított vitrinében lehet csak látni. 

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon is, ITT! 

fotó 2_5.JPG

fotó 1 (1)_4.JPG

fotó 3_5.JPG

Az étlapon feltűnik az Amelie menü, ami egy kávé és egy süti 8 euróért. Semmi extra, sőt a kávé kifejezetten rossz volt arról nem is beszélve, hogy nekünk még azt a sütin kívül felszámolták. A hely valószínű sokkal kellemesebb lenne, ha nem lenne tömve, ám a tulajdonos biztosan nem bánja, hogy a filmturisták hatalmasat dobnak a forgalmon. Amelie rajongóknak azért kötelező, mert összességében élmény, bennem sincs megbánás. 

Amelie-0242_1.jpg

fotó 5_7.JPG

IMG_4627.PNGHa tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon is, ITT! 

fotó 4_3.JPGSzerző: Ruttner Kata 



 

 

 

 

süti beállítások módosítása