katartik

ZENETERÁPIA - HASZNÁLD A ZENÉT A STRESSZ CSÖKKENTÉSÉRE

2016. november 20. - ruttnerkata

sunday_vinyl.jpg

Tudományos kutatások százai, egymás után bizonyítják a hangok pozitív hatásait, elmondják, azt amit mindenki érez már "csak" a hallgatással is. A zene jót tesz a testnek. A hangok mint terápiás eszköz nem ismeretlen manapság, a dallamok, ritmusok, rezgések jó hatással vannak a többi közt a szívre, az idegekre, a fájdalom csillapítására, vagy akár a képzelőerőnkre. Testünk 70%-a víz, én pedig hiszek abban, hogy  a zene rezgései, nem csak a fülünkön keresztül az agyra, hanem a szöveteink között lévő vízmolekulák közvetítésével is hatnak, megváltoztatják az energiaszintünket és a lelkünkig hatolnak. 

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

A zene az életemben központi szerepet tölt be, számos dologra gyógyír, ha nem lenne nem lennék, vagy legalábbis kevesebb lennék. Hangulatjavító, stresszcsökkentő, egy más világba áthelyező. Hallgatom az autóban, a villamoson, itthon csak úgy, de meditációhoz és elalváshoz is. Most maradjunk a felsoroltak között az utolsó kettőnél, mutatom melyek azok a zenék, amelyek engem teljesen kikapcsolnak elalvás előtt és után. 

sheepskin_and_vinyl.jpg

Itthoni elcsendesedéshez pszichedelikus válogatásokat keresek a youtube-on, olyanokat, amelyekben megjelenik a természet, az egységesség, amelyeknek a rezgései segítik az ellazulást. Nincs olyan este, hogy ne zenére aludnék el, ehhez pedig megvannak a bevált hangreceptjeim. Néha meditálok is hozzá elalvás előtt, így pedig a dallamok száz százalákban lenyugtatnak, ellazítanak és elrepítenek egy a mindennapoktól jóval misztikusabb, távoli világba. Jó zenehallgatást és repülést kívánok :) 

TOP 5 ZENE ELCSENDESEDÉSHEZ

 1. CARBON BASED LIFEFORMS

2. STELLARDRONE 

3. SUDUAYA 

 4. LABS CLOUD 

5. AMBEAM 

 A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

süti beállítások módosítása