katartik

Mondd el mindenkinek, hogy divatba jöttél! - katARTik Tote Bags

2013. április 28. - ruttnerkata

Ezen a héten szinte napról napra mutattam meg nektek, azokat a katARTik-os táskákat, amelyeket a többi közt Cséve Zsófi fotómanipulációi tesznek egyedivé. A Hipster Panda, és a Wolf Girl, mellett Marilyn Monroe és Coco Chanel is azt hirdetik, mondjátok el mindenkinek, hogy divatba jöttetetek! 
A felirathoz az inspirációt a Divatba Jöttél saját szervezésű beszélgetős estem és baráti beszélgetések adták, az pedig hogy vászontáskákra tegyem a menő képeket, a tavasz és a nyár beköszöntével magától értetődő volt. 


Az, hogy vászontáskákat kellene készíteni körülbelül másfél hónappal ezelőtt pattant ki a fejemből. Zsófi képeit ismertem, már írtam róla a blogon és dolgoztunk is együtt más projektben is, szerintem nagy az összhang köztünk (együtt terveztük a Divatba Jöttél estek flyerét), szóval az tulajdonképpen evidens volt, hogy az ő munkái megjelennek majd a tatyókon. Zsófi két képét, egy pandásat és egy farkas fejű lányt használtam fel a táskák elkészítésénél. A vászon táskák jó és tartós anyagból készültek, kétféle méretben, kétféle hosszúságú pánttal.



Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem mindig is táskaproblémáim voltak, nyáron pedig különösképpen. Amikor éget a nap és szinte elájulunk a hőségtől, én mindig valami szellősre, valami könnyűre vágyom. Egy bőr vagy műbőr táska nekem a negyven fokban sok, szeretem a puha, jó anyagú vászontáskákat, praktikusak és nagyon nyáriak.
A katARTik tote bags pedig egyedi képeivel biztosan ruhatáram állandó kiegészítői lesznek. Azt pedig külön nagyon nagyon remélem, hogy nektek is.

A táskákat ugyanis most még bevezető áron 3000 forintért megrendelhetitek a katartik.blogspot@gmail.com címen, akár felirat nélkül is.





Mától egy játékot is indítok egy táskáért! Hogy megnyerjétek a táskát nincs más dolgotok mint megosztani a facebook-on ezt a képet és lájkolni a katARTik facebook oldalát. 
A játék 2013 május 8-ig tart, 9-én sorsolok. A nyertes választhat, melyik táskával szeretné elmondani, hogy ő is divatba jött! Játékra fel! 





süti beállítások módosítása