katartik

Mai Manó fotó az 1800-as évekből

2014. június 02. - ruttnerkata

Tele van a fiókunk régi családi fotókkal, több száz fekete fehér pillanat egy dobozba összegyűjtve még a múlt századból vagy korábbról. A régi emlékek a barátom családjának fontos pillanatait örökítik meg. A legújabb kép, ami tegnap a falunkra került egy eredeti Mai Manó, valamikor az 1800-as évek végén készülhetett a híres fotós budapesti műtermében.

fotó 3_16.JPG

Mai és Társa fotó a dolgozószoba falán 

Azt, hogy a fotó kit ábrázol nem tudjuk. Próbáltuk visszakeresni a családfán ki lehet a képen látható középkorú nő, de nem találtuk meg. Ám bármelyik rokon is legyen rajta, nagy boldogság, hogy megvan és kikerült a falra. 

katARTik élet és stílus, megtalálod a facebookon ITT, vagy az INSTAGRAMON ITT!

May Emanuel, vagyis Mai Manó 1855 május 24-én született Pesten. 14 éves korában félbehagyta gimnáziumi tanulmányait, majd Kalmár Péter fényképészmesterhez szegődött inasnak. 1873 és 1878 között közös műtermet üzemeltettek mesterével együtt, mely Kalmár és Mai néven futott.

fotó 1_11.JPG

Közben Grazban és itthon tanult tovább magyar mestereknél, a Borsos és Koller társulásnál, egyidejűleg letette az érettségi vizsgát is. 1878-ban már önálló fényképészként dolgozott, műterme a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) út és Andrássy út sarkán álló kis házban volt berendezve.  

1882-ben vásárolta meg a Nagymező utca 20-as számú épületet is (a mai Mai Manó Ház), amit teljesen átépített a saját céljainak megfelelően. A mi Mai Manó képünk is itt készülhetett. 

budapest-vi-kerulet-mai-mano-haz-_1.jpg

laszlopádár.jpg

MaiMano_esfia_od.jpg

 

 

forrás: wikipedia 

fotók: László Pádár, Ruttner Kata 

 

katARTik élet és stílus, megtalálod a facebookon ITT, vagy az INSTAGRAMON ITT!

süti beállítások módosítása