katartik

A Capa Központ legjobb alkotásai

2013. december 05. - ruttnerkata

Capa képek nélkül, de a 100 éve született fotós inspirálta alkotásokkal, december 2-án megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Az új múzeumról már jó pár cikk született, így ebben a bejegyzésben én inkább a kiállított képekre helyezem a hangsúlyt. A kiállítók közül pedig Száraz Katát állítom a középpontba, hiszen megégetett fényképeiből készült Világoskamra elnevezésű installációjával, szerintem az övé a legkülönlegesebb alkotás az új művészeti központban. 

Névtelen_2.jpg

Száraz Kata munkája az emlékezésről, a felidézésről szól. Az emlékekbe való kapaszkodásról, a régóta őrzött apró foszlányok elengedéséről. A fotóművész személyes képeiből építette fel a saját világoskamrának elnevezett installációját, amelyet semmiképpen sem egy gyorsan befogadható alkotásnak szán. A művész szeretné, ha a néző időt szánna rá, hagyná, hogy körülvegye, elmélyedne benne. Figyelné a falra vetülő formákat, várná a pillanatot, amíg fel nem fedez bennük egy-egy arcot, vagy alakot. Hiszen az emlékek is ilyenek: hol előtűnnek, hol pedig bármennyire erőlködünk, képtelenek vagyunk felidézni őket. 


A művész fontos célja, hogy képeivel megteremtsen egyfajta atmoszférát. Ezért is szerette elkészíteni ezt a munkát: ezúttal ez az atmoszféra nem egy képbe zárt kétdimenziós dolog, hanem körülveszi a nézőt. Az installáció Száraz Katának is új élményt adott és egyben komoly vállalást jelentett, hiszen a művésznek ez az első ilyen jellegű alkotása. 

kataszaraz.jpg

A központ létrehozása a magyar fotográfusok szakmai elismerése, és annak a több éves munkának az eredménye, amelynek fontos állomása volt 2008-ban a Robert Capa-hagyaték megvásárlása és Magyarországra hozatala. A fotográfiai központ tevékenységének helyszíne az Ernst Lajos által építtetett, a budapesti Nagymező utcában álló épület. Az új vizuális intézmény feladatai közé tartozik hazai és nemzetközi kiállítások, szakmai rendezvények szervezése, rangos fotográfiai díj alapítása, nemzetközi rezidencia program létrehozása, a magyar és nemzetközi fotográfusok és műhelyek bemutatása, egy széles hatókörű képzési centrum elindítása, szakkönyvek megjelentetése, szakmai folyóirat kiadása, archívum létrehozása és kortárs fotográfiai digitalizálási program elindítása is.

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon is, ITT! 

1424412_634479173259800_1459710707_n.jpgFotó: Illés Katalin, "Édes Jó Zebukám!", 2011.

1469823_634479166593134_1269897609_n.jpgFotó: Károly Sándor Áron, Áldokumentumok/ Oropesa strand I.

1467470_634479163259801_1709445287_n.jpgFilm: Sopsits Árpád, A milicista halála – variációk és vázlatok Robert Capa képeire

1459294_634479223259795_1339198990_n.jpgSzilágyi Lenke, Komárom 2006, 
Kozma Péter fényfestménye látható
installáció

Ha tetszik a bejegyzés kövesd a katARTik-ot a facebookon is, ITT! 

 

fotó 4_3.JPGSzerző: Ruttner Kata

 

 

 

 

Forrás: Capa Központ facebook oldal, Vimeo Száraz Kata profil 

süti beállítások módosítása