katartik

Kelet, mint inspiráció

2012. november 01. - ruttnerkata

Shanghaiban a kontraszt ott van mindenben. A tradicionális keleti építészet  mellett megjelenik a modern, az  újgazdagsággal szemben pedig az elképesztő szegénység. Mindezzel együtt jó rezgése van a városnak, nyugtató energiák a templomokban, kertekben, pezsgő élet a modern felhőkarcolókkal teli városban. Mindkettőnek van varázsa. 
A Triumph Inspiration Award mellett persze a városra is volt időnk. Több helyen is jártunk, amennyire tudtuk bejártuk Shanghait. Beke Luca a Triumph nemzetközi versenyének harmadik helyezettje azt mondta, annyira lenyűgözték az épületek, hogy a későbbiekben az építészet biztosan inspirálja majd őt az alkotásban.


Kínában több mint egymilliárdan élnek, Shanghaiban majdnem 20 millióan. Van olyan kínai, aki még soha nem látott nem ázsiai embert, ezért még Shanghaiban is gyakran előfordul, hogy megállítják az európaikat, megtapogatják a hajukat és csak bámulják őket. Szépnek, babaarcúnak tartanak minket.




Azt mondják Shanghaiban jó dolguk van a nőknek. Házasodni csak

lakással lehet, amit a férfinek kell biztosítani. Ha a lakás megvan jöhet a lánykérés, és a házasság után is inkább a férfi a nő a háznál.  Amellett, hogy dolgozik, a házimunkát is ő végzi, a nő pedig kezeli a kasszát. A szerepek kicsit másként vannak, mint nálunk, persze ez nem egész Kínára, hanem Shanghaira jellemző.



Érkezésünk után egy nappal utunk a Jade Buddha templomba vezetett.
A templomot két Burmából hozott, egy-egy hatalmas jádekőből kifaragott (ülő és fekvő) Buddha tiszteletére alapították a 19. század végén.
Nyugalommal teli hely ez, sok helyi is ellátogat ide, hogy gyakorolják vallásukat. Füstölőt gyújtanak és mantrákat mormolnak.







Shanghai tele van park nagyságú kertekkel. Az egyik ilyen a Yu Garden, ahol tavak és bambuszösvények között barangolhatunk. A kert kőkerítésén pedig végig egy sárkány fekszik, amelynek feje a kert központi részén néz le a látogatókra.
A sárkány a kínai népet szimbólizálja, fejében minden állat legerősebb tulajdonsága jelenik meg. Ha jól megnézzük a lótól a kutyáig több állat vonásait is láthatjuk benne. A sárkány semmiféle félelmetes dolgot nem hordoz, a nép erejét szimbólizálja.






A városban sok kis piacra lelhetünk. A fejlődés következtében több nyomornegyedet felszámoltak, felújították a házakat, éttermeket, art boltokat nyitottak a helyükön.
A családoknak, akik egykor a piacok helyén éltek máshol ajánlottak fel lakásokat.
A kínaiak egyébként sokat dolgoznak, szinte követelmény, hogy hétvégén is a munkahelyén legyen az ember. Bár sokan szívesebben is vannak inkább ott, mivel sok család olyan szegény körülmények között él, hogy még wc sincs az otthonukban. Az utcákon a vizeletszag keveredik az utcai árusok ételeinek jellegzetes szagával, sok helyen a szag hányingert keltő.






Az egyik legcsillogóbb negyede Shanghainak a Bund. A Hangpu folyó mellett fekvő rész olyan mint egy filmes díszlet. Ám a Bund nem csak a modernet jelenti, hanem a történelmi épületeket is. A gyönyörűen felújíott folyópartról - ahonnan a legújabb felhőkarcolókkal teli pudongi részre nyílik lenyűgöző panoráma - ha két lépéssel beljebb sétálunk a lakóépületek felé, már émelyítő szagokkal és szegénységgel találkozunk.




Azt hiszem a ebből a pár sorból jól érezhető a nyomor és a csodák kontrasztja,  ami nekünk európaiaknak egyből feltűnik.
Talán egy dolgot felejtettem el. A krákogást és köpködést, ami mindennapos dolog, bár állítólag Shanghaiban betiltották.
Mindezzel együtt Shanghai egy csoda és annyira más világ, hogy ellátogatni ide mindenképpen megéri.




süti beállítások módosítása