katartik

JR - A fotóival üzen

2013. május 08. - ruttnerkata

JR munkáival akkor találkoztam először, amikor két ismerősöm egy majdnem embernagyságú saját portréjukat ábrázoló poszterrel tértek haza Japánból. Az egyik Tokiói múzeumban futottak bele a világhírű street art-os akciójába. Az állandóan napszemüvege mögé bújó JR-re az egész világon felfigyelnek, itthon azonban elég keveset hallani róla, ezért is gondoltam, hogy bemutatom néhány munkáját itt a blogon. 



Az ismerősöm, Szilvi JR fotója
Szeretem azokat az alkotásokat, amelyek valamilyen társadalmi problémára, értékekre, feladatra hívják fel a figyelmet. JR fotói is ilyenek. Ahogy honlapján írja, neki van a világon a legnagyobb galériája. A művész street art-os tehát az utca a kiállítóterme. Most éppen a Times Square-t ragasztotta tele embereket ábrázoló portréival. Nem csak az épületeket, hanem a járdát is a művész fotói díszítik, az emberek pedig kígyózó sorokban várják, hogy odaülhessenek a művész fényképezőgépe elé, hogy majd egy eredeti saját magukat ábrázoló JR poszter birtokosai lehessenek.
De az Inside Out project kapcsán nem csak a new york-iak fotózkodhatnak és mutathatják meg arcukat felhívva ezzel a figyelmet a művészet erejére, JR az Inside Out projektjével Japántól kezdve az északi-sarkig is elment. Célja hogy több mint négyezer poszter kerüljön a világ 17 különböző városának épületeire.


New York - Times Square 

New York - Times Square


Jean Reno New York-ban saját portréját ragasztja 


JR szabadon művészkedik az utcákon, célja, hogy


alkotásaival elkapja azoknak az embereknek is a figyelmét, akik nem járnak múzeumokba. Munkái az elkötelezettségről, a szabadságról, az identitásról szólnak.
JR még kamaszkorában kezdett művészkedni, falakra rajzolta a monogramját, hosszú ideig próbálkozott, de érezte soha nem fog olyan rajzokat készíteni festékkel, mint más street artosok. Rájött egy fényképezőgép lesz a munkaeszköze és elindult egy európai street art túrára, hogy embereket fotózzon, akik majd az utca falain keresztül üzennek másoknak.

Berlin 

Hong Kong 

Izrael 

Women are heros 

2006-ban Portrait of Generation néven portrét készített Párizs külvárosában élő bűnözőkről, amit a francia főváros burzsuj negyedébe ragasztott a falakra. A művész karrierjében ez az illegális projekt hozta meg az áttörést, hiszen ezután az akciója után a párizsi városháza, fotóival borította be a teljes épületet.
JR készített már fotókat felhívva a figyelmet az Izraeli és Palesztin ellentétre, a civilek jogaira, vagy a nők egyenjogúságára.

Portrait of a Generation 














süti beállítások módosítása