Korfutól másfél órás hajóút után kikötöttünk Albánia délnyugati részén a Jón-tenger partján fekvő Sarandaban. A tengerparti városban egymás után épülnek a szállodák, próbálják a turizmust fellendíteni, de egyelőre nem túl felkapott a hely. Amikor megérkeztünk még nem tudtam mit várhatok ettől a kis várostól és egyben az országtól. Nem gondoltam, hogy itt látok először és valószínű utoljára olyat, hogy egy ötemeletes ház negyedik szintjén a 45 fokos hőségben egy hórdóban ég tűz, vagy hogy itt vannak a világ legkarakteresebb arcai, illetve arra sem számítottam, hogy egy 30 éves Mercedesből kilógó, boldogan üdvözlő fiút sikerül lekattintanom, aki kicsit életlen, de a kép pont ezzel a tulajdonságával tökéletesen leírja a helyhez köthető általános viszonyulást. 

A bejegyzés folytatódik csak katt a tovább gombra! 

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

Albánia életlen, keveset lehet róla tudni, nem tartozik a legkedveltebb uticélok közé. Talán ezért is szerettem ennyire. Bár a megérkezésünk utáni órákból nem sok mindenre emlékszem, mert annyira meleg volt, hogy életemben másodszor (az egyiptomi sivatag után) itt lettem rosszul a hőségtől. Egy tengerre panorámás étterem teraszán öntöttem magamba a vizet és a kristálycukrot, hogy visszaálljon a rend a testemben. Az étteremből indulva szűk, kacskaringos hegyi utakon vitt minket fel egy busz a város leghíresebb látnivalóhoz, az ókorból fennmaradt romokhoz. 

A kikötőváros építészeti emlékeinek nagy része az 1990-es–2000-es évek építkezési lázának áldozatai lettek. A Miqësia parktól nyugatra fekvő területeken a feltehetően az 5–6. századok fordulóján épített városfal egyes szakaszai, valamint egy kaputorony alapjai azonban ma is láthatók. A fennmaradt ókori épületek legjelentősebbike az 1980-as években feltárt 5. századi zsinagóga romja, amely egyúttal az egyetlen Albánia területéről ismert ókori zsidó templom. Az itt folyó ásatások során az alapok mellett feltártak menórát, kosszarvat stb. ábrázoló mozaikpadló-részleteket is.

Mire végigjártuk az ókori romokat már kezdtem magamhoz térni. Beszálltunk a buszra, ami visszavitt minket a központba. Az ablak mellett ülve, szokásomhoz híven felfelé nézegettem, amikor is megpillantottam egy ötemeletes ház negyedik emeleti erkélyén egy hórdot, amiben égett a tűz. Egyáltalán nem értettem mi történik... akkor sem és most sem. Néhány másodperc volt, de ha Albániára gondolok ez az első ami beugrik. A busz a tengerparon tett le minket, így 17 ezres kisváros centrumában a hajó visszaindulásáig még volt időnk sétálni.

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

Érdekes, és a fotóim is azt bizonyítják, hogy az utcákon inkább férfiakat láttam. Ezeknek az arcoknak pedig olyan vonásaik voltak, amelyek örökre belém égtek. Az egész egyszerre volt kicsit rémisztő és izgalmas. Rémisztő, mert egyszerűen nem tudtam megállapítani mi van a tekintetek mögött és izgalmas, mert olyan új tapasztalást és látványt adott, amely miatt pezsgett akkor és ott minden.  

A tengerparti városban még a 2000-es évek előtt nagy építkezések kezdődtek, amelyek egészen mostanáig tartanak. Külföldi milliárdosok építik fel szállodáikat, bízva abban, hogy az ország turizmusa fellendül. Remélik, hogy a Görögországba utazók hozzájuk is átmennek, vagy egyszerűen az emberek Görögországban landolva Albánia felé veszik az irányt. A guide szerint küzdelmes az út amíg Albánia igazi turistacélpont lesz, de a helyiek bíznak. 

A bizalom és a vendégszeretet pedig jól érződött. A sokszor indulatos arcok mögött ott húzódott a kedvesség. Tudom pontosan, mert a kirándulás végén beültünk még egy kis kocsmába. A kánikulában nem bírtuk víz nélkül. Annyira szomjasak voltunk, hogy azonnal betértünk, pedig közelítve a helyhez a morcos arcú tulaj épp valakivel ordibált, majd elővett egy köteg pénzt a zsebéből és látványosan számolta. De a szomj nagy úr, így hát leültünk, ám miután megittuk rájöttünk, hogy LEK az nincs nálunk csak EURO. Mégis fizettünk és bár sok mindent ott nem lehet ezzel a pénzzel kezdeni mégis mosolyogva vették el és hagyták, hogy békésen tovább álljunk és felszálljunk a Görögország felé visszainduló hajónkra. 

Albánia jó hely, érdekes, tapasztalást és rengeteg élményt ad, még akkor is ha csak egy napra megy oda az ember mint én. Olyan ország amely tényleg nem a megszokott, ezért is nagyon elragadó, mondhatni a balkán egyik kellemes illata. 

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

fotók: Ruttner Kata