katartik

FOTÓZZ ÉS LÉGY A JELENBEN!

2016. november 06. - ruttnerkata

foto_1.jpg

Sokszor élcelődnek azokon, akik lépten-nyomon fotóznak. Én is kaptam már hasonló kritikát, aztán később egy-egy emlék felidézése után kiderült, hogy én sokkal jobban emlékszem a részletekre, valószínű pont azért, mert folyamatosan kattintgattam. Szóval jelen voltam én akkor és ott, csak a gépem segítségével. De a kérdés, hogy miként befolyásolja fényképezés a gyakorlatban az élmények átélését, a Dél-kaliforniai Egyetem pszichológus munkatársait is érdekelte. 

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

Több mint 2000 embert vontak be a kutatásba, amely a fotózás és a jelenben lévőség kapcsolatát kutatta. A résztvevők különböző társas eseményeken (buszos túrán, éttermi ebéden) vettek részt, ahol arra kérték őket készítsenek képeket, majd arra, hogy inkább tegyék el a telefonjukat fényképezőgépüket. Ezután egy kérdőívet kellett kitölteniük és olyan kérdésekre kellett választ adniuk, mint hogy mennyire élvetzék a helyzetet vagy mennyire tudták magukat átadni neki. 

img_4783_1.JPG

Az eredmények szerint akkor amikor fényképeztek sokkal több örömöt leltek a programokban és jobban be is vonódtak. Ez pedig ellentmód annak a közvélekedésnek, hogy a fényképezés eltávolít az aktuális eseményektől. 

Ti fotóztok, vagy inkább elteszitek a fényképezőt? 

img_5278.JPG

img_4771.JPG

forrás: Journal of Personality and Social Psychology, hvg pszichológia, fotók: Ruttner Kata 

 

 A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

süti beállítások módosítása