katartik

PICASSO SZOBRAIT ÁLLÍTOTTÁK KI NEW YORKBAN

2016. január 24. - ruttnerkata

Majdnem ötven év után nyílt újra kiállítás New Yorkban Pablo Picasso szobraiból. Mert igen, a spanyol művész a festményei mellett szobrokat is készített. Bár közel sem annyit,mint amennyit a  festményekből, hiszen azokból több mint négyezret festett, szobrokból pedig körülbelül 700-at formált.  Amikor ősszel kint voltam New Yorkban és ott álltam a MoMA-ban, nézegetve Picasso alkotásait, a leginkább a művészben lévő gyereket és mesevilágot láttam. Egy olyan világot, ahol nincsenek kötött formák, túl lehet lépni határokon, ahol a szépség nagyon is szubjektív, ahol nincsenek kimondva és kőbe vésve szabályok, ahol minden olyan színes és gyönyörű még az is ami aránytalan, formás formátlan. A kiállításon sokat fotóztam, most ezeket a képeket vegyítem Picasso otthonairól készült fotókkal, hogy érezni lehessen azt a miliőt amiben a művész alkotott. 

pic1.jpg

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT

A CIKK FOLYTATÓDIK, KATTINTS A TOVÁBB GOMBRA 

Az 1973-ban elhunyt Picasso társként tekintett a szobraira, élete végéig magánál az otthonában és a műhelyében tartotta őket. Ez is a magyarázata annak, hogy ezek az alkotások miért nem ismertek annyira, mint a festményei. A szobrokról azt mondta hozzá tartoznak, a festményeit szánta csak bemutatásra eladásra. 

img_2921.JPG

img_2920.JPG

img_2923.JPG

Picasso nagyjából 700 szobrot készített, szemben mintegy 4300 festményével. Gyakran évek teltek el egy-egy új szobor között, és amikor ismét dolgozni kezdett mindig valamilyen teljesen új anyaggal és technikával próbálkozott.

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT 

pic4.jpg

A tárlat első részében a 20 éves Picasso még hagyományos szobrai sorakoznak: agyagból vagy gipszből, majd bronzból készült alkotások. Az afrikai és óceániai művészettel megismerkedve hamar átváltott a fafaragásra.

img_2931.JPG

img_2924.JPG

img_2925.JPG

A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT 

Kubista korszakában limlomokból, kartonpapírból, konzervdobozokból és egyéb anyagokból készített szobrokat. Nagyjából egy évtizednyi szünet után belépett a szürrealista fázisba, ami megint csak új formákat és anyagokat eredményezett. Belekóstolt a hegesztésbe és a különféle tárgyak egymáshoz illesztéséből, összerakásából, halmozásából létrehozott műalkotásokba.

img_2929.JPG

pic3.jpg

img_2933.JPG

Picasso szobrait először egy 1966-os párizsi kiállításon láthatta a közönség. A rákövetkező évben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában nyílt kiállítása The Sculpture of Picasso címmel, amely a szobrainak szentelt első tárlat volt Észak-Amerikában.

img_2932.JPG

img_2927.JPG

img_2918.JPG

img_2917.JPG

A kiállítást február 7-ig meg lehet nézni, ha valaki éppen arra jár. 

Fotók: Ruttner Kata 

Forrás: travelo.hu 

HA SZOMORÚ VAGY MERT VÉGE A BEJEGYZÉSNEK A KATARTIKOT MEGTALÁLOD A FACEBOOKON IS ITT 

süti beállítások módosítása